Egy verseny kedvéért, most ide is felteszem a blogot- de nem lenyúlni, mint annak idején!
Rendben- válaszolt Nick, miközben arca a lemenő nap színeibe öltözött.
- Hát. Akkor én…
- Le kéne menni. Biztosan aggódnak.
- Aha- próbált valami értelmes mondatot összehozni Danie, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A vacsora már rég véget ért, de Mr. Jonas a helyén ülve várta a fiát, s percenként az órájára pillantott.
- Hol lehetnek? Több mint 1 órája, hogy Nick felment!- aggódott a férfi.
- Kevin, nyugodj meg. Beszélgetnek, összecsiszolódnak, kihúzzák egymást a „depiből”- mondta Mrs. Jonas, s az utolsó szóhoz segítségül hívta a kezeit, hogy idézőjeleket írjon le vele.
- Vagy éppen vérbe fagyva fekszenek, a nem tudom hol. Én megkeresem őket!- pattant fel a helyéről a fiúk apja, mikor a 2 fiatal betoppant.
-Hali- köszönt a srác egy rémisztően magára erőltetett mosollyal.
- Mi ez a mosoly?- kérdezte Denise, miközben gyanúsan végigmérte gyermekét.
- Semmi. Már mosolyogni sem szabad? Amúgy meg ha nagyon akarod tudni, először Danie bal lábát, majd a jobb kezét törtem el és leköptem, persze mindezt azután, hogy lelöktem a tetőről és csak a hullája áll itt mellettem. Nem értem miért nem lehet bennem egy kicsit is megbízni!?- fakadt ki Nick, majd úgy becsukta maga mögött az ajtót, hogy beleremegtek az ablakok. Danie úgy állt a szülők előtt, mit egy darab fa, pedig testrészei rázkódtak az elfojtott sírástól.
-Na, akkor mit csináltatok?- érdeklődött az idősebb Kevin.
- Csak beszélgettünk!- motyogta Danie. Sohasem tudott jól hazudni.
-Miről?- kukacoskodott tovább a férfi.
- Hát, tudja, ahogy maga mondta… lelkiztünk.
Mr. Jonas némán odalépett a lányhoz és átölelte, majd finoman kitessékelte a szobából. Danie úgy kapkodta a lábait, mintha nem is futna, hanem repülne. Sós könnyek csíkozták az arcát, s hullottak alá, míg végigsiklott a folyosón, s egy grizzlymedvéhez méltó erővel bevágta maga mögött a nyílászárót. Elgyengülten fúrta magát a párnákba, de szinte azonnal fel is kapta a fejét, mikor ismerős illatot érzett. Nick inge hevert a párnán. A lány hirtelen a telefonjához nyúlt, s tárcsázni kezdte dallasi nagymamájának a számát. Örökkévalóságnak tűnt számára az a pár másodperc, amíg a hölgy hangja felbukkant a vonal másik oldalán.
-Szervusz kincsem! Gond van?
-Nagyi! Krízis van.
-Nem- mondta határozottan a nagymama.
-Mit nem?- értetlenkedett a legkisebb Lawless.
-Nem költözhetsz hozzám, még ideiglenesen sem- adta ki az ukázt az asszony.
- De nagyika! Könyörgöm, könyörgöm- rimánkodott Danie.
- Nem- hallatszott a vonal túlsó végéről Danie számára a halálos ítélet.
- De miért nem?- kezdte a hisztit a lány.
- Emlékezz vissza mi volt, amikor 14 évesen ideköltöztél; 2 éve szerelmes voltál és megvesztél azért a srácért. Amikor megláttad mással csókolózni, teljesen depressziós lettél. Még kicsi voltál, jót tett neked a levegőváltozás. De felnőttél, nem rohanhatsz mindig el a problémáid elől; az nem megoldás. Igenis, nézz velük szembe. Meglátod az az igazi győztes, aki nem kibújik a bajai alól, hanem megoldja őket.
- De nekem az nem fog menni.
- Miatta akarsz idejönni?
- Naná!
- Ez a fiú fogja tönkretenni az életed! De nézz vele szembe. Győzd meg magad, hogy ő is csak egy a sok közül. Fordulj a zenédhez, tudod, a múltkor is sokat segített.
- Rendben nagyi. Kösz, szeretlek és vigyázz magadra.
- Te is kincsem és fel a fejjel.
Danie csalódottan dobta le az ágyra a telefonját, majd kiült a teraszra levegőzni. Az égboltot már csak néhol csíkozták a halványkék felhődarabkák. Határozottan borította el az eget az éj sötétje. A szobába váratlanul belépett Joe, s leült Danie mellé.
- A nővéredről szeretnék beszélni!- szólt a fiú 3 percnyi némaság után.
A lány nem szólt semmit csak némán bólintott.
- Nekem komolyan tetszik Nicky- mondta a fiú, de jól érezhető volt a szavain, hogy hatalmas elhatározás kellett ahhoz, hogy ezt hangosan is ki mondja.
- Egészségedre!- dünnyögte az orra alatt a legkisebb Lawless.
- A szülinapjáról lenne szó! Minek örülne legjobban? Te ismered a legjobban és nekem, pedig halvány segédfogalmam sincs róla, mit vegyek neki. Mi repítené őt az egekig?
- Te.
- Tessék?
- Gyere vele össze. Te kedveled, ő is téged. Ez a könnyű-és közepes tipi-tapi, meg flörtölészés komolyba is fordulhat. Egy próbát megér, nem?
- Végül is. Szép ma az ég! Olyan varázsos!- terelte a szót a fiú.
- A következő témánk az időjárás lesz?
Joe nem válaszolt, csak gondolataiba merülve mosolygott. Nevetnie kellett önmagán. Ő, a nagy Joe Jonas, milliók kedvence, itt ül egy teraszon, és azt kérdezi 1 lánytól, hogy egy másik járna-e vele. Ez tiszta agyrém. Ő ezt nem így szokta csinálni. De valahogy ez olyan más volt, más a szituáció, a körülmények.
- Na, mindegy- mondta ki a gondolatmenet végét hangosan a srác.- Megyek. Apropó, menned kéne pancsizni. Idő van.
- Oké- mondta fásultan Danie, majd Joe-ra pillantott- Nicky miatt ne aggódj, a tenyeredből eszik. Odavan érted- tette hozzá a lány, mire a srác egy hatalmas mosolyt küldött felé, majd elhagyta a szobát.
Az óra hajnali kettőnél téblábolt, Danie viszont egy szemhunyásnyit sem aludt, s nem is volt fáradt. Éberebb volt, mint valaha, s szíve féktelenül zakatolt. Próbálta a délutáni csók emlékét kizárni agyából, de – bár magának is félt beismerni- arra gondolva melegség járta át. Óvatosan kiszállt az ágyból, visszatakarta a fiúkat, majd a gitárja társaságában a medence felé igyekezett.
Az udvar teljesen kihalt volt, pedig délután egy tűt is csoda lett volna leejteni. A világos napozóágyak fehéren világítottak a szálloda falához tolva, a vizet pedig gyengéden fodrozgatta a lehelet szél. A lány leült a medence szélére, lábát a vízbe lógatta, majd pengetni kezdte a gitárját. A külön akkordok észrevétlenül álltak össze egy dallammá, ami lágy, mégis határozott volt. A legkisebb Lawless még sokáig játszott, majd mindent beleadva énekelni is kezdett.
-It’s love, it’s love, that's bigger than us
It’s love, it’s love, that's bigger than us
It’s love, it’s love! (it’s love, it’s love!)
We all want to believe in love,
We all want to believe in something,
Bigger than just us,
We all want to be a part,
Of the greater picture,
That's hangin' in our heart,
Yeah bigger than us!
Ekkor valaki a lány vállára helyezte a kezét, ezzel kizökkentve Daniet.
- Zavarok?- suttogta Nick.
- Nem- rázta a fejét a lány.
- Te sem bírsz elaludni?- kérdezett nyilvánvalót a srác zavartan.
- Miért vagy itt?- tért a lényegre válasz nélkül Danie.
- Beszélnünk kell … beszélnünk kell a csókról- ült le a fiú a Lawless lány mellé.
- De én nem akarok
- De muszáj lesz. Nem mehetünk el mellette szó nélkül.
- Nekem ez nem ilyen egyszerű. Vagyis, bocs a szóhasználtért, de rohadtul bonyolult- gördült le egy könnycsepp Danie arcán.
- Lehet, hogy megértem. Magyarázd el.
- De ez nem rád tartozik.
- De megcsókoltalak, tehát rám is vonatkozik.
- Jó, de ígérd meg, hogy nem nézel szánalmasnak utána és nem röhögsz ki- motyogta a lány.
-Rendben, becsszó- tette a szíve fölé a kezét a srác.
- Fél évet Dallasban laktam.
- És? Én is laktam Dallasban, sőt itt is születtem.
- De én miattad!
- Tessék?- kérdezett vissza szoprán hangon a fiú, mert nem hitt a fülének.
- Régebben szerelmes voltam beléd, és amikor megláttam, hogy Miley-val csókolózol, depressziós lettem és ideköltöztem a mamámhoz. De csak voltam, már teljesen túltettem magam rajtad. Csak olyan kamaszos rajongás volt- kezdte normál hangerőn Danie, majd szavai dünnyögésbe csaptak át.
- És mikor… szóval mikor laktál itt?
- Karácsonykor költöztem haza.
- És Jack annak ellenére hozott ide, hogy tudta, hogy mit éreztél… irántam- mondta ki az utolsó szót kicsit vonakodva a srác.
- Nem. Az egészről tudott anya, mama, én és most már te is.
- Akkor mit mondtál nekik, miért költözöl el?
- Annyira piszkálnak a suliban, hogy totál összeroppantam és kell egy kis levegőváltozás- érvelt a lány, miközben letette maga mellé a gitárját.
- Aha. Sajnálom!
- Mit?- értetlenkedett a legkisebb Lawless.
- Azt, hogy tönkretettem az életed.
- Nem vágtad tropára. Különben is megígérted, hogy nem fogsz szánakozni.
- Oké, ez igaz!
Mély csend telepedett le a 2 fiatalra. Hosszan egymás szemébe néztek, mintha abban rejlenének a válaszok. A némaságot Nick törte meg.
-Akkor mi most barátok vagyunk?- suttogta a srác, miközben közelebb ült Danie-hez.
- Lassan a testtel nagyfiú- hebegte a lány, miközben próbált volna arrébb helyezkedni, ha az ugródeszka nem szabotálja az ötletét- Mondjuk úgy, hogy „szövetségesek”
-Kezdetnek megfelel- válaszolt a srác egy féloldalas mosoly kíséretében.
-Csak a tisztánlátás végett: Miért csókoltál meg?
- Na szerinted?
- Nem tudom. Gondolom, akkor és ott, valahogy olyan… jó ötletnek tűnt.
- Persze, végül is nincs is annál jobb, mint lesmárolni azt a csajt, aki mellettem alszik- mondta gunyorosan Nick.
- De az is csak annyira jó, mint engedni, hogy az a fiú, akivel minden nap egy ágyban fekszem és kelek, megcsókoljon.
Nick arcán egy halvány mosoly futott végig, majd egy apró puszit nyomott a lány szájára. Danie mosolyogva harapott az alsó ajkába, miközben mélyen a fiú szemébe nézett és térdelve felé fordult. A srác félve közelített Danie felé, aki megkövülten, s lélegzetvisszafojtva ült a helyén. Nick ajkai az övére tapadtak, s a fiú kezei végigsimították a hátát, ezzel beindítva a legkisebb Lawless érzékeit. A lány feljebb emelkedett, s visszacsókolt. A szíve odabent olyan hevesen dobogott, hogy félő volt, eltöri az őt övező csontokat. Hevesen tépték egymás ajkait, s már nyoma sem volt a kezdeti félénkségnek. A fiú az ölébe vette a lányt, így testük egymásnak feszült. A levegőben szinte tapintani lehetett a szenvedélyt, amiben jelenleg a 2 fiatal égett. Egy pillanatra sem engedték el egymást, kiváltképp azt a pár másodpercet, amíg Danie megszabadította Nicket a trikójától. A lány kezét szinte égette a srác forró bőre, mikor végigsimított a fiú mellkasán. Nick, mint akit áramütés ért húzódott hátrébb.
- Bocsáss meg!- hebegte Danie szaporalégzéssel.
- Nem veszíthetem el veled a fejem. Így nem- suttogta a srác, majd hirtelen felpattant.
- Ne, ne menj el- lépett oda a fiúhoz a legkisebb Lawless.
- Veled maradok!- ölelte meg Nick Danie-t.
- Nézd! Hajnalodik!- mutatott a lány a horizont egyik távoli pontjára.
-Akkor gyere, menjünk aludni!
Lábujjhegyen szelték a folyosókat. Egy árva lélek sem volt talpon- rajtuk kívül. Óvatosan nyitottak be a szobába, ahol Frankie mit sem sejtve a közelmúlt eseményeiről, az igazak álmát aludta. Fáradtan dőltek be az ágyba.
-Jó éjt!- mondta egy hatalmas ásítás után a lány.
-Nem bújsz hozzám?- kérdezte a srác, mire Danie szíve kihagyott pár ütemet. Tétován a fiúhoz simult, fejét Nick vállára hajtotta, a karját pedig a mellkasán pihentette.
- Tudod- kezdte ingerülten a mondatot Nick, majd derűsebb hangszínen folytatta—azt hiszem egy remek szövetség elé nézünk.
- Szerintem is- mosolyodott el a lány, majd a srác biztonságos karjaiba bújva álomra hajtotta a fejét.
